Nem vagyok autoimado!
Tudtam, hogy nem uszom meg gunyos megjegyzesek nelkul. Tudtam, hogy, hogy
megint vita targya lesz, hogy megint csak annyi kristalyosodik ki az
egeszbol, hogy "rossz az auto". A nok ehhez nem ertenek. Nem vagyok egy
begozolt autobuzi, nem jatszik nalam kozponti szerepet, hogy milyen autom
van, illetve hogy az most eppen hogyan ketyeg. Nem figyelem nap mint nap az
auto pulzusat, es altalaban nem vagyok egy gepimado tipus. Most sem
erdekelt, hogy az auto eppen nem indult el csutortokon, hiszen nem az auto
korul forog a vilag, ha nem indul, hat nem indul. Most eppen nincs ra
szuksegem. Nem a szeretom az a tragacs, nincsenek erzelmi kotelekek. Az csak
egy gep. Ha nem indul most, majd elindul amikor kelleni fog es kesz. Meg
szerencse, hogy a hidraulikaolaj tartaly alatti csatlakozot mar kivaltottam.
Egy hetvegem rament, de az most tuti. Szerencsere nem vagyok egy autoimado
orult, mert most aggodnek itt jobbra-balra a gepsarkany miatt. Meg kulonben
is, csutortokon dobtunk a cimborammal egy betont, nem ertem ra az autoval
torodni. Meg egyebkent sem erdekel annyira, hogy ejszaka azon agyaljak, mi
is lehet a baja. De persze, ha mar ugyis felebredtem es meg ejfel sincs,
akkor erdemes egy kicsit elgondolkodni rajta. Es akkor mar legyen ertelme a
gondolkodasnak, az ember odaul a szamitogephez. Csak olyan hamar reggel
lesz. Szerencsere nem vagyok egy autocentrikus idiota.
Mivel az injektorszivattyu megfeleloen mukodott - szerencsere nagyon olcson
bontottam a multkor egyet, amikor a regi elromlott - a hiba egyertelmuen
elektromos jellegu volt, azaz nem kapott szegenykem szikrat. A gyujtasmodult
csak azert vettem le, mert gondoltam ellenorzom a csatlakozasat es ha mar
ugyis leszedtem, a haveromtol kertem egy masikat kolcson, kiprobalni, hogy
esetleg nem a gyujtasmodul ment-e tonkre, de persze nem. Meg a trafo sem,
mert azt is kaptam egy masik cimboratol kolcson. Attol, akinek egyszer egy
ECU-t (vezerlokompjuter) adtam kolcson, mert neki meg az nem volt tartalek.
Szerencsere nekik sem kozponti tema az auto.
Innentol kezdett szeppe valni a feladat, mert most mar tisztan latszott,
hogy nem egy hetkoznapi ketfroccsos rutinmunkarol van szo, kulonosen, miutan
az ECU-t (vezerlokompjuter) is kicsereltem, de ugy sem indult. Kozben
hetvege lett es nem volt mas otletem, csak a szoghelyzet-jelado. Ezt erdemes
kimerni, mert a szivorendszer egyharmadat le kell bontani, hogy hozzaferjen
az ember ahhoz az egyetlen rohadt kis csavarhoz, ami fogja. Igen am, de
hogyan? Ez egy indukcios jelado, aminek harom laba van, egy direkt test, egy
betap es egy jel. Ha osszecsatlakoztatom, akkor nem fer oda a merocsucs, ha
szetcsatlakoztatom, nem kap tapot. Maga a meres nem nagy tudomany, mindossze
egy elektroszkop kell hozza. Az van is a cimboramnak, de csak delutan ert
ra. Nem ugy, engem nem igazan izgat, hogy mikor indul el a jargany, igazan
nem vagyok szerelmese a gepeknek. Amig atjott, egy regi orosz porszivot
javitgattam. Jo lesz a muhelybe. Egy masik kiszolgalt porszivobol atraktam a
csapagyat, ahol kicsit rozsdasodott a haz, ott megcsiszolgattam,
lefestettem, nem volt rajta vedonulla, ugyhogy a drotjat is kicsereltem,
gyartottam ra becsatlakozast. Elvoltam delutanig.
Akkor megjott T. a szkoppal. De hova csatlakoztassuk?
A cimboram otlete volt, hogy szedjuk szet az ECU csatlakozojat es
csipogtassuk ki melyik labra megy a szoghelyzet jelado impulzusa. Szet is
szedtuk, zummerrel ki is mertuk. Meg is erkezett a csipogas rendesen. Akkor
nezzuk meg, mert lehet, hogy piszkos. Es meghuzta a drotot es a kezeben
maradt. A sajtolt kotes laza volt, es a szoghelyzet-jelado jele hol
megerkezett, hol nem. Normalis ember ilyenkor elmegy a szervizbe es
kicserelteti a csatlakozot. Nem olcso mulatsag, de az uzembiztossag
szempontjabol ez igy helyes. A csibesz, valami kis drotdarabbal kiekeli a
csatlakozonak azt a labat es eladja az autot. Nem szep dolog, de meg mindig
ez a legkevesebb macera. Arra, hogy harminchat kis kompjutercsatlakozo
labacskat egyenkent kiszedjen, megpucoljon, beforrasszon es visszarakjon, na
erre epeszu ember nem vallalkozik, ez tiszta sor!
Esteledett, mire a forrasztasokkal vegeztem, mert rohadt picik ezek a
labacskak es persze reteszeltek. A reteszhez koszorultem egy kis
celszerszamot egy regi ablaktorlogumi merevito acelszaljabol, meg egy
tisztogatot egy torott femfureszlapbol. Es ha mar a gyujtasmodul ugyis lent
volt, visszarakas elott bekentem a hutofelulethez csatlakozo reszet
processzorzsirral, mert igy jobb lesz a holeadasa. Szerencsere nalam nem
kozponti tema az auto, a processzorzsir is csak ugy volt nalam. Talan ket
napot ha jartam a hardveresek nyakara.
Lenyeg a lenyeg, mire feljott a vacsoracsillag, ketyegett a Taltos.
Megetettem a kutyakat, akik olyan husegesen segitettek nekem egesz nap,
elramolgattam egy kicsit es elindultam befele.
Mivel a kompjuter piszkalasahoz leszedtuk az akkumulatorsarut, a radiot is
ujra kellett programozni. Es ha mar ujraprogramoztam, bele is hallgattam
itt-ott. Ha mar hallgattam, kenyelmesen el is helyezkedtem hozza. Megfogtam
a kormanyt, a jobbkezem a valton.
Amikor a kedvesem kijott hogy szoljon, a gyerek mar megfurdott es lassan
bejohetnek, nem ment be azonnal. Igy eszrevette, amint az autobol
kaszalodtam kifele, pedig nagyon diszkreten probaltam. Nem szolt egy szot
sem, de szerintem ez az a fajta mosoly, amit az apolonok a dilihazban az
orultek megnyugtatasara hasznalnak.
Megprobaltam elmagyarazni neki, hogy en csak a radiot programoztam, de
lattam felesleges minden szo. Pedig tudhatna, hogy nem vagyok egy autoimado
orult!
Szerintem egyszeruen csak feltekeny! Bezzeg az autom az nem ilyen!
Vagy - te jo eg! - lehet hogy azert nem indult?!
--
Péter
Citroen XM V6 3.0i
|
