Regi kedvencem az un. progressziv rockzene, amely a 70-es evek
elejen elte viragkorat, es nagyszeru egyutteseket "termelt ki".
Ma is csodalkozom azon, hogy jott ossze akkor annyi jo zenekar,
mikent lehetett divatja ilyen, legkevesbe sem popularis es kommersz,
ellenkezoleg, eppenhogy elvont, "nehez" zeneknek?  Hogy konkretabb
legyek, fel is sorolok nehanyat kozuluk: Soft Machine, Genesis, Yes,
King Crimson, Matching Mole, Gong, Caravan, Mahavishnu Orchestra,
Gentle Giant, Brand X, ELP, Nucleus, If, Can, Magma, Colosseum,
Pink Floyd, Focus, Chase, Jethro Tull, Van Der Graaf Generator, PFM, ...
Kivancsi vagyok, hanyan vagyunk itt akik a fenti stilusokat es
zenekarokat szeretik. Azt sem bannam, ha ujra elkezdodne egy jo-rossz,
konnyu-komoly, felszines-mely, stb., zenei temaju eszmecsere, annak
ellenere is, hogy a kerdes valoszinuleg eldonthetetlen (a vitabol is
lehet tanulni). Arra gondoltam -bar ez az otlet sem uj a nap alatt-
ki-ki leirhatna a kedvenc lemezeinek a listajat. En is igy teszek, ime
(nehez volt a valasztas):

Soft Machine: Third (1970)
Szerintem ez a legjobb lemezuk. Dupla, 4 db 18-20 perc koruli, egy
kivetelevel teljesen instrumentalis szam. Avantgarde kiserletek utan
(Soft Machine, Volume Two) nagyon eros free-jazz hatasok (4 fuvossal),
de a jazz kotottsegeitol mentes szabad, szarnyalo, es azert alapvetoen
rockzene. Valtozatos, gyonyoru, de elvont, igen nehezen emesztheto.

Soft Machine: Fourth (1971)
Talan egy paranyit letisztultabb, egysegesebb, de kulonben ugyanolyan
mint az elozo. Kesobbi lemezeik -parhuzamosan a meghatarozo tagok
tavozasaval (Wyatt, Hopper, Dean, Ratledge)- sajnos fokozatosan a
hagyomanyosabb jazz-rock iranyaba csusztak el, de meg mindig igen
magas szinvonaluak maradtak.

King Crimson: In the Courth of the Crimson King (1969)
Ez az elso lemezuk, de azonnal teljes "fegyverzetben" mutatkoznak.
Csodalatos, soha nem hallott dallamok, de kemeny, rockos szam, es
elvont "kiserletezes" is van rajta.

King Crimson: Lark's Tongues in Aspic (1973)
Valahol olvastam, hogy Robert Fripp hajlamos volt a "tulkombinalasra",
es ez ezen a lemezukon a legszembetunobb. Ez nem egeszen igy van, pl.
a "Lizard"-ot eklektikusabbnak, kavarosabbnak, az "In the Wake of
Poseidon"-t meg nehol tenyleg tulsagosan "magabafordulonak" erzem, de
ha ugy lenne, az sem tul nagy baj, nekem az is tetszik. A korai 9 db.
szinte egyforman jo, es magas szinvonalu lemezevel a Crimson parjat
ritkitja. Sajnos a 80-as evekben ok is "ujhullamosodtak".

Genesis: Selling England by the Pound (1973)
Az art-rock egyik koronazatlan kiralya. Hosszu, bonyolult valtozatos
szamok gazdag hangszereles, tokeletes kidolgozottsagu dallamos zene.

Genesis: Wind and Wuthering (1976)
A legliraibb hangulatu lemezuk. Jo hosszu, mint minden Genesis.
Ja, es nehogy osszetevesszetek a mai Genesissel, az mar reg nem
ugyanez az egyuttes! Szomoru is vagyok emiatt.

Pink Floyd: Wish You Were Here (1975)
Szerintem ez a legjobb Floyd, es nemcsak azert mert nekem ez volt
az elso. E mellett a hires "The Wall" labdaba sem rughat a slagerizu
popularis szamaival. A tarsadalomkritikus hang a progressziv
zenek eseteben kevesse tud meghatni.

Yes: Yessongs (1973)
Egy osszegzo, tripla koncertalbum az elozo lemezeik anyagaibol. Hosszu,
szimfonikus jellegu szamok. Nagyon tudtak a fiuk. Es azok a regi
lemezboritok... Most mondok egy furcsat, ami a mai CD-s vilagban mar
csak erthetetlen perverzio: nekem meg bizonyos lemezek szaga is fontos
es kedves volt.

Yes: Going for the One  (1977)
Ujra Rick Wakemannal... Muveszi szempontbol talan van jobb lemezuk
is ennel, pl a "Tales from Topographic Oceans", de nekem valamiert
megis tetszik ez. Aranylag kesoi lemez, ekkorra mar erosen
halodott a progressziv rock, de egyik utolso nagy dobasnak felfoghatjuk.
Az orgona pont ugy szol rajta ahogy szeretem ;-).

Gong: Shamal (1975)
A Soft Machine-bol kivalt Daevid Allen egyuttese. Szinten
"Cantenbury stilus" (mint a Soft Machine), de kevesebb free-jazz
hatassal. Kis pszichedelikus beutes. "Jatekos", de azert ugy latszik
nemileg elvont zene: egy a hagyomanyos jazz-rockot kedvelo ismerosomnek
hallgathatatlanul kaotikus volt, maig sem ertem, miert.

Colosseum: Valentyne Suite (1969)
Blues beutesu rock, sok jazz-es elemmel. Soha nem szerettem a bluest
barmilyen divatos is bizonyos korokben (talan pont azert ;-) ), de ez
az egy kivetel. Na jo, meg Captain Beefheart is...

Mahavishnu Orchestra: Visions of the Emerald Beyond (1975)
John Mc-Laughlin egyuttese. A tanitvany tulszarnyalta mestereit...
A egyik legjobb jazz-rock "banda", virtuoz egyeni alakitasokkal,
sokkal kozelebb a rockhoz mint a jazzhez. Mind a 6 lemezuk nagyszeru,
sot a Shaktik is... Ellentetben oly sok jo egyuttessel (Pink Floyd,
Genesis, King Crimson) ok soha nem arultak el az "ugyet", nem
"kurvultak" el.

Robert Wyatt: Rock Bottom (1974)
Ez Wyatt elso, es messze legjobb szololemeze. Melankolikus,
szomorkas, minimalista, erzelemgazdag, rendkivul szep dalok.

Gentle Giant: Three Friends (1972)
Sajatos, egyeni hangu progressziv zene. Mondjuk en altalaban utalom,
es kerekkotonek, hatramozditonak tartom az eneklest az _ilyen_ zenekben,
de ez az egyuttes talan kivetel ez alol. Persze azert itt sem az enek
a dominans. Dallamos, valtozatos, gazdag hangszerelesu zene.
Az itt felsoroltak kozul ok azok, akiknek nem hallottam az osszes
jelentos lemezet, ezert lehet hogy van nekik jobb is.

Chase: Chase (1971)
Ez egy amerikai banda volt, tobbek kozott 4 trombitassal
felallva. Ennek ellenere nem egysiku, dallamos jazz-rock.
Alapmu ez is. Csak 3 lemezuk van.

Matching Mole: Matching Mole (1972)
Robert Wyatt kiserletezo, avantgarde egyuttese a Soft Machine-bol
valo kivalasa utan. Idezem, mit irnak roluk egy cikkben:
... " letrehozta a Matching Mole kvartettet, amely a Soft Machine
minden zenei mintat felhasznalo eklektikus, nem linearis zenejet
folytatta ugy, hogy a muzsikahoz nem annak szimfonikus oldala
felol kozelitett, hanem igyekezett megtalalni a dzsessz es a rock
mufajainak kozos, lenyegi elemeit. A Matching Mole a szo nemes
ertelmeben az egyszerusodes fele tett lepes volt." ...
Nem az a tipikus slagerzene ez sem ;-).

Deep Purple: Come Taste the Band (1975)
A legjobb hard-rock egyuttes. Ez a lemez mar nem a klasszikus
oszeallitasban keszult, de igy legalabb mentes az akkoriban kialakulo
(es aztan heavy-metalban tovabbelo) hard-rock klisektol. Ok is
regi kedvenceim...


Es hogy talan egy kis vitat is gerjesszek: arrol a nezetrol mi a
velemenyetek, hogy a konnyu(?) zeneben meg a 60-as evek vegen, egy
forradalom kezdodott, amely par ev mulva veget is ert, es elharcosai
a fenti egyuttesek voltak. Sajnos nem sikerult egyertelmuen
kideritenem, mik az un. komolyzene kriteriumai (remelem valaki majd
felvilagosit ;-) ), de barmik legyenek is, nekem ugy tunik, ezek
kozul nemelyek egesz kozel jutottak hozzajuk. Ami meg azota tortent
(diszko, heavy-metal, punk, uj-hullam, rap, techno, stb.) az nem tul
mely es jelentos, es bar kivalo egyuttesek fel-fel bukkantak, ehhez
foghato esemeny mar nem tortent. Nos?

Meg valami: ha valaki tud a fenti egyuttesek, (vagy hasonlok)
lemezeinek MP3-as anyagairol a halon, kerem kozolje velem is a
lelohelyet.

PCS

Sziasztok !

Most irok eloszor a KULTURABA, es csatlakozom "schegghy" velemenyehez: nagyon u
res ez
a temakor, pedig remelem van mirol irnunk.
En a mozi temaban szeretnek eloszor szolni.Gyermekkoromban rengeteg konyvet olv
astam(errol a szokasomrol maig nem mondtam le) ,es mindig dolgozott a fantaziam
, hogy hogyan festene a tortenet vizualisan. Manapsag mas is indokolja az erdek
lodesemet: mind az irott, mind a TV kultura elsekelyesedese. A reklamoktol az u
nalmas, elnyújtott, uresfeju nezot feltetelezo sorozatokon keresztul a kulonboz
o show-musorokig , egyszeruen megdobbento es riaszto ez az agymosas.
 Inkabb probalok szinvonalas filmeket talalni, ami nem mindig konnyu, mert a mo
zivilag kepzeletbeli nagy kutyaja eleg egyoldaluan taplalkozik: egy-egy csontot
 szazszor is lerag.
Velemenyem szerint nem a stilusokban van a hiba, nem azon kell vitatkozni , hog
y melyik tipusu mozi ( akcio, sci-fi, filmdrama, jatekfilm, vigjatek, ...) a jo
, hanem milyen a ta'lala's.

Raterek a filmre:

A kozelmult talan legeredetibb akcio- sci-fi - meseje : Otodik elem
Eredeti , jo kis mese otlet. Eleg szembetunoen ironikus, humoros, helyzetpoenos
 , de komoly mondanivalot, eszmeket kepvisel. A jellegzetes francia stilus( ren
dezo : Luc Besson ) nagyon erdekes diszleteket , jelmezeket produkalt,  a mai H
ollywood-i technika-latvany kozeppontu felfogasaba sok szint , plussz erteket v
itt.
A latvany mellett fontosak benne a szineszi megnyilvanulasok, egyenisegek. A sz
erepvalasztas nagyon jol sikerult a velemenyem szerint. Bruce Willis az ironiku
s,poenos akciofilmek (ebbol a fajtabol sajnos nem csinalnak eleget, talan azert
, mert ezt a legnehezebb ugy csinalni , hogy ne legyen eroltetett )embere, van 
stilusa, jatekaval hozzajarul a filmhez. A tobbi szinesz is mind jo karakter.A 
noi foszereplo tehetseg, tokeletesen megformalta a figurat, hinni lehetett neki
. Szep is volt, amihez nem volt szukseg szilikon mankóra, barbie stilusra.


Nagyon orulok, hogy vannak ilyen filmek, amiben van le'lek, otlet, tehetseg. Ez
ert erdemes oziba jarni.

Ha valakit erdekel a film tema, kerem irjon: kedvenc filmrol, stilusrol, rossz 
filmrol, tv-rol, ...
A vita sincs ellenemre.

ARt